Mottom:
"Minden pillanatban ott a lehetőség, hogy teljes legyél abban amit csinálsz, merülj el benne olyan mélyen, hogy az elméd már ne is tudjon gondolkozni és elméd csak egy passzív jelenlét legyen. Így a szakmai teljesség egyre erőteljesebben jelenik majd meg Benned, és ha megérzed az ízét, még inkább képes leszel teljessé válni saját szakmai területeddel…"
Sminktetoválás Oktatás
Sminktetováló múltam 24 évre tekint vissza. 1998 óta készítem a sminktetoválásokat. Imádom a tetoválas művészetét és tudom, hogy a szakma rohamos fejlődése mellett erre a szolgáltatásra mindíg szükség van. Éppen ezért tudásomat tovább szeretném adni a jövő generációjának az általam alapított intenzív képzést kínáló MŰVÉSZ ACADEMY Sminktetováló iskolában. Ez alatt a két évtized alatt hosszú utat jártam be ezen a területen a maga buktatóival és sikereivel egyaránt. A segítségemmel megkönnyítheted pályád kezdetét, mert ezt a szakmai tapasztalatot egy csomagban átadom.
Hiszek az egyéni oktatás erejében. Itt csak Én és a Tanuló vagyunk és számos olyan kérdésről tudunk beszélni, amit nagyobb csoportban nem lehetséges, vagy az idő hiány miatt, vagy mert az ember nem meri megkérdezni. Így a Tanulók mindíg kapnak egy kis extrát is a képzés alkalmával.
Az Én sminktetováló iskolámat azért ajánlom Neked, mert jó hangulatú, egyénre szabott foglalkozásokat tartok, mert szuper itenzívek a képzéseim. Így hát ne habozz sokáig, hogy mihamarabb megismerkedhess az alkotás ezen örömével és ÚJ BEVÉTELI FORRASRA TEGYÉL SZERT!!!
INTENZÍV 3 VAGY 5 NAPOS EGYÉNI KÉPZÉS
Személyre szabott foglalkozások csak Neked
Bármikor elkezdheted
A 3 napos intenzív képzésen, egy elméleti és két gyakorlati napból áll. A gyakorlati részben, speciális segédeszközökön elsajátíthatod a biztos vonalvezetést és után következik a munka a modellen.
A 3 napos képzés dija: 430.000 Ft + Áfa
Intenzív tanfolyamon, az alaptechnikák begyakorlására nyújt elegendő időt.
Tapasztalatom alapján a sminktetováló tudás alapos elsajátítására a legtöbb szakembernek három napnál több időre van szüksége. Az 5 napos tanfolyamon lényegesen több gyakorlásra van lehetőség és mindössze 650.000 Ft + Áfa . Amennyiben lehetőséged van több időt szánni a képzésre válaszd az alaposabb tudást adó 5 napos képzést.
Az oktatásról:
A sminktetoválás 1 fővel, egyénileg, személyre szabottan történik. A technikákat speciálisan erre a célra kifejlesztett gumilapon tudod begyakorolni. A nálam végzett hallgatók munkáját tanácsokkal, mentorálással segítem a tanfolyam elvégzését követően egy hónapon belül.
A tanfolyam helyszíne:
A képzésnek, Biohair üzletemben működő, Művész Akademy, családias hangulatú stúdióm ad otthont.
Bp 1077. Baross tér 18.
Időpont foglalás:
Egyéni megbeszélés alapján, telefonon, e-mailben, vagy személyesen. +36306868884 biokozmi@gmail.com
Tanfolyamok időpontja
:
Egyéni megbeszélés alapján történik.
A tanfolyam felépítése:
1. nap: sminktetoválás elmélet, színelmélet: 09:00- 15:00
2. nap: segédanyagos gyakorlat: 09:00- 15:00 A tanfolyam 1. napjára (elmélet, színelmélet) kérjük hozzon magával jegyzetfüzetet, illetve tollat.
3. nap: gyakorlat, szemöldöktetoválás, szemhéjtetoválás, szájtetoválás: 09:00- 17:00
A gyakorláshoz szervezz modelleket, ezekre a napokra mindenképpen hozz magaddal tiszta és kényelmes munkaruhát, amiben dolgozol.
Extra gyakorló napok :
A tanfolyam résztvevőinek lehetősége van jelentkezni extra gyakorló napokra is. A képzésen az alaptanfolyamon megtetovált modellek közül 1 modell korrekciójára van lehetőség. A választható plusz gyakorló napok költsége 100.000 Ft/ nap.
A modellekről :
A sminktetoválásnak van néhány kizáró tényezője, kérjük a kontraindikációkat feltétlenül nézd meg (a lap alján), és egyeztesse leendő modelleddel.
Árak:
3 napos tanfolyam díja 430.000 Ft
5 napos tanfolyam díja 650.000 Ft
A sminktetoválási szolgáltatás bevezetéséhez a készüléken túl további anyagok is szükségesek (tű, festék, fertőtlenítő…). Nálam nincs kötelező kezdőkészlet, a saját igényeidnek megfelelően tudod ezt kialakítani. Ennek összeállításában igény esetén segítek.
A végzettségekkel kapcsolatban:
A képzéseim azoknak a kozmetikusoknak szólnak, akiknek a magyarországi végzetségi program követelményükben benne van a sminktetováló tétel is vagy külföldön szeretnék a tudásukat kamatoztatni.
Jelentkezéssel kapcsolatban
Jelentkezhetsz telefonon:+36306868884, e-mailen: biokozmi@gmail.com
Soft-powder vagy gépi szálazás vagy satírozott szemöldök tetoválási technika tanfolyam – EGYÉNI KÉPZÉS
180.000 Ft + Áfa
Képzés időtartama : 1 nap, egyéni időpont egyeztetés szerint.
Tartalma: rajzolás papíron, gumilapon majd élő modellen gyakorlás. Eszközöket biztosítom, de a saját eszközeiddel is dolgozhatsz.
A modellről kérlek gondoskodj, és lehetőleg olyan modelled legyen akinek nincs vagy eléggé kopott szemöldök tetoválása.
Füstös szem, vékony, vastag vagy színes szemhéj tetoválási technikák tanfolyam – EGYÉNI KÉPZÉS
180.000 Ft + Áfa
Képzés időtartama : 1 nap, egyéni időpont egyeztetés szerint.
Tartalma : demonstráció gumilapon és modellen , élő modellen gyakorlás.
Mikroblanding, hibrid szemöldöktetoválási technikák képzés – EGYÉNI KÉPZÉS !
180.000 Ft + Áfa
Képzés időtartama : 1 nap, egyéni egyeztetés alapján történik.
Képzés tartalma : gyakorlás papíron , gumilapon, demonstráció élő modellen és ezek után gyakorlás a modellen.
Az eszközöket a tanfolyam időtartama alatt biztosítom, de hozhatod a sajátodat is.
Bármi kérdésed van, keress bizalommal!
Szöllősi Nikolett Mesterkozmetikus
06 30 686 88 84
biokozmi@gmail.com
SZEMÖLDÖKÖK és SZEMEK HÁRMASA tanfolyam
Ennek a két tanfolyami típusnak a lényege, hogy az adott témakört 3 részre bontjuk.
Például a szemöldök illetve a szem tetoválásnál, választható 3 féle tetoválasi technika
Számomra az a fontos, hogy Te jól érezd magad.
Szemöldök tetoválásnál választható technikák : soft-powder, teljes satír, gépi szálazás. (3 nap,430.000 Ft )
Szemtetoválásnál választható technikák : szempilla sűrítés, vékony tus vonal, vastag tusvonal , füstös szem.
(3 féle technika választható, 3 nap, 430.000 Ft)
Mindkét tanfolyamnál élő modelles gyakorlásra van lehetőséged. A modellekről kérlek Te gondoskodj.
Kérdésed van keress bizalommal!
Szöllősi Nikolett Mesterkozmetikus
Telefonos elérhetőség: 06 30 686 88 84.
E-mail : biokozmi@gmail.com
Bankszámlaszám : 12010628-00198610-00100008
Bank: Raiffeisen Bank
Közlemény : Neved